Mivel a Google az egyik legnagyobb és leggyakrabban használt kereső, így nem csoda, hogy valóban egyedi fejlesztésekkel próbálják tartani a mérnökök a rohanó internetes világgal az iramot. Mivel manapság napközben már mindenki okos telefonon és tábla gépen internetezik, így a szakemberek létrehoztak egy olyan „mobil-barát” címkét, amelynek köszönhetően a felhasználók pontosan tisztábn lehetnek azzal, hogy a számukra releváns web oldalak könnyedén kezelhetőek-e már mobil felületről. A „mobil-barát” címke hivatalos megjelenését követően három héttel már nemzetközivé is vált, hiszen a Google minden egyes nyelvhez hozzá adta ezt a merőben új és innovatív fejlesztését. Nem sokkal a nemzetközi sikerek előtt már a felhasználók és a honlap tulajdonosok számára is elérhetővé vált a Google+-on is a „mobil-barát” funkció, ennek köszönhetően pedig mindenki könnyedén átalakíthatja portálját az új irányelveknek megfelelően.
De hogyan tudjuk a saját web oldalunkat „mobil-baráttá” tenni? Nem kell mást tennünk, mint hogy átnézzük a Google új irányelveit, majd használjuk a Google „mobilhasználhatósági jelentéseket”. Ezek után érdemes kipróbálni a „mobil-barát” tesztelő eszközt is, hogy megbizonyosodjunk az esetlegesen felmerülő problémákról.
Valójában miért is fontos a „mobil-barát” címke megszerzése? Mivel a Google számára azok az oldalak, amelyek már átestek ezen a frissítésen, sokkal értékesebbek, így a SEO szempontjából is fontos tényezővé vált a „mobil-barát” címke megszerzése. Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi fejlesztéseknek köszönhetően egyre több külföldi oldal is élni fog a lehetőséggel.